Ünnepek Családban

A Valóságot leírni csak utólag lehet, ezért írok januárban az Ünnepekről.

Hosszú évek óta (majdnem azt mondtam emberemlékezet óta, de azért annyira nem vagyok még szenilis), nem volt ehhez fogható hófehér ünnep. Bármennyit költene is a Város ünnepi díszekre, sokszor otromba, ízléstelen, máskor pazarló, fölösleges cicomákra, nem lehet egy napon emlegetni azzal, amikor a Természet, Isten akaratából, ünneplőbe öltözik. Ilyen „díszletek” mellett a lelkünk is könnyebben emelkedik ki az egész évben rátelepedett érzelmi salakból, fásultságból. Amint a város minden szemetét, koszát, sarát elfedi a pompás hótakaró úgy seperjük mi is „szőnyeg alá” minden bánatunkat, csalódásunkat, keserűségünket.

Itt vannak az Ünnepek!

Soha nem tapasztalt méretekben éled bennünk a Remény is, elsősorban, a korai Tél után már márciusra várjuk a Tavaszt. Emlékszem, kapusi éveimben ismertem meg igazán a Telet, hosszú, kemény és kérlelhetetlen tud lenni. Egyik évben április elején volt közel két hétig -25 fokos hideg.

Hol is telhetne jobban az Ünnep, mint Otthon, a Családban. Egy pillanatra elhunyt szüleimre gondolok és kívánom, hogy Isten kezében leljék meg egész életen ét keresett nyugalmukat. De most nem a holtak foglalkoztatnak, hiszen a Születés, az Élők Ünnepe van. Ezért én is minden erőmet, időmet, gondolatomat, lelkem teljes kincstárát élő szeretteimnek szentelem.

Van kinek nagyobb a családja, mint páldául a Máthé Laci komámé(nagyszülők, Laci, Juli, Boglár, Lacika, Attila), a legszebb család, amit ismerek és elképzelni tudok, ahol mind a három generáció hiánytalanul jelen van és egybegyűl az Ünnep hívó szavára. Másnak kisebb családja van, mint például nekem, hiszen feleségem és lányaim együtt alig nyomják le a mérleget ellenemben. Jaj, de Isten őrizz, hogy ne legyen Család! Jaj annak, aki egyedül tölti az Ünnepeket. Tizenhárom éve voltam így, miután kedves és szeretett volt feleségemtől, Andreától elváltam(abban az évben temettem el apámat is). Hívtak ide, hívtak oda, sehova sem tartoztam, senkié sem voltam. Lányok is hítak vagy öten(így, parasztosan), egyik sem tetszett(Akkor a lelkem az Éva névre zsongott, Isten áldja meg minden viselőjét… bár már a legelső – ott a Paradicsomban – is botlott). Végül tévéztem karácsonykor és Szilveszterre elhatároztam, hogy felmegyek a Comprexesekkel(Virág Peti, Bálint Attila stb.) Bogátra a Nyugatiba. Kicsi hiba csúszott a tervekbe, mert ahelyett, hogy Nagyvárad felé vettem volna utam, Mariselen keresztül akartam a Jára völgyébe átjutni. Nyáron gond nélkül sikerült volna, de december harmincegyedikén egy lélek nem járt arra, kerékláncostól beragadtam az óriási hóba és a szilveszter éjszakát azzal töltöttem, hogy kiássam a kerekeket és centiről centire megfordítsam az autót a keskeny erdei úton, egyik oldalon szakadékkal… Nemrég a nővérem volt pár centire a szakadéktól, ezért állandóan bíztatom lányaimat, tartsák a kapcsolatot nagynénjükkel és megróbáljuk szeretettel kitölteni az anyám távozásakor keletkezett űrt.

Idén korán kezdődőtt az Ünnep, ahogy a Tél is. Már a Mikulás is hangulatos volt(ráadásul nagyon sok barátom köszöntött a névnapom alkalmából) és mintegy ettől ihletődve az Angyal is megelőlegezte már akkortájt a környezetkímélő fenyőfát. Jómagam hétvégére akartam halasztani a díszítést és ennek nyomatékot adva elvonultam a szobámba, nem így a gyermekeim, akik –idén előszőr – nem vártak bíztatásra. Reggel a mennyezetig érő fát tetőtől talpig díszben találtam. Rajta, előkelő helyen, az iskolai-óvodai kézművesmunkák.

A napokban a fa alá került a Balogh családtól hagyományosan postán érkező ünnepi, nagyon ízléses, üdvözlőlapja is, Réka, Orsi és Boldi saját keze munkája. Ez a momentum, immár hét vagy nyolc éve nagyon fontos számunkra az Ünnepek során. Most ismerem fel, hogy az én lányaim is mennyire önállóaká, tettrekészekká váltak az Ünnepekre, talán jövőtől már mi is viszonozhatjuk és ily módon üzenhetünk legkedvesebb, kitüntetett barátainknak. A Balogh családban is mindig sok meleget találtam, már egyetemista időnkben. Baloghéknál volt, hogy négy(!) generáció is egyszerre ült a fényképezőgép elé annak idején. Megtiszteltetés és lelki épülés volt ott lenni egy-egy családi összejövetelen. Eszter és Andris idén is meghívtak Budapestre szilveszterezni de sajnos ezt nem tudtuk bevállalni.

Tímea és Kámea szerencsések, mert közelről láthatták a Megváltó születési helyét, élete főbb állomásait. Barátok nélkül aligha válhatott valóra egy ilyen álom. A Gergely család, Gabi, Dani, Hanna és Ármin, önfeláldozó módon segített izraeli zarándokutunkon. Otthonukat, autójukat és idejüket bocsájtották rendelkezésünkre, nélkülül töredékét sem láthatuk volna e csodálatos világnak, amely ma Izrael. A Holt-tengeri „kezelés” után nem is volt meghűlés ezen a télen családunkban. Gergelyék mindig Családom voltak, családom helyett, ha otthonról elűztek, ők befogadtak. Dani szülei, Zsuzska mama ás Feri bácsi, az én szüleim is voltak, most pedig lányaim nagyszülei.

Mi lehetne a barátságnak szebb példája, mint a távoli Oregonban élő Ildikó következetes figyelmességei. Három gyönyörű gyermeket nevelt fel, három fiút, de mindig volt ideje, gondolata a barátaira, köztül, megtisztelő módon, reám is. Valamikor ő is postán küldött üdvözletet az Ünnepekre, Amerikából, abban az időben ez nagy lelki támasz volt számomra.

Ajándékozás, meglepetések, sok-sok öröm. Timi és Kámi idén is írtak Mikulásnak és az Angyalnak is, szép részletes levelet, színes rajzokkal. Timinek mégis az idei év volt az utolsó gyermekév ilyen szempontból. Egyik nap irodámban éppen elővettem leveleiket, melyeket természetesen az Angyal vitt el az éjjel, hogy –jó Angyalhoz illően – átismételjem a kívánságlistát. Erre valaki lehívott az üzletbe és… pont akkor érkezett a lányom a suliból, ebédelni. Szokása szerint felmászik a tyúklépcsőkön irodámig, nem talál ott de meglátja a leveleket az asztalon. Komoly beszélgetésben voltam az ügyféllel mikor közénk toppan a lányom: -Hazudtál! Aztán nem láttam délutánig, mikor karatézni mentünk. Meghívtam egy sütire és elbeszélgettünk. -Miért esküdtél meg a tegnap, hogy nem te viszed el a leveleket? –kérdezte. –Hazudtál!. –Nem hazudtam, a leveleket tényleg nem én vittem el, hanem anyuka, pont azért, hogy megtarthassam az eskümet. Látszott rajta, hogy már régóta szeretett volna tiszta vizet a pohárba ezért elégedett volt önmagával és felfedezésével, az én válaszom is megnyerő volt. Abban megegyeztünk, hogy kishuga és más gyermekeket előtt örzi a titkot, ez a „nagyos” szerep igen tetszik neki azóta is.

Az év utolsó három napját Kapnikbányán töltöttük, kedvenc sípályánkon. Jó alkalom volt esténként meglátogatni a nagybányai rokonságot is. A kapnikbányai fölső pálya, az ICOANA1 egy idillikus, mesebeli, természeti oázis (live webcam:  http://www.jurnalul.ro/webcam/cavnic-icoana-245.html), merném állítani, hogy, legalábbis e tekintetben, felülmúlja az osztrák síparadicsomok többségét is, de félek, hogy „nyugati” barátaim némelyikét sérteném meg. Sok kivándorolt barátom önérzetesen köti az ebet a karóhoz, hogy odakinn csak jobb lehet. Emlékszem, még a kilencvenes években vendége voltam egyik legjobb barátomnak, Németországban. Az Aldiban voltunk vásárolni vacsorára és nézegettük a különböző joghurtokat, erre én elszóltam magam, hogy már nálunk is van ilyen joghurt, a Napolact… – Ilyen joghurt nálatok nincs! – kaptam meg a felvilágosítást és azóta sem merem említeni németországiaknak a kolozsvári joghurtokat. Persze most, hogy már tudományosan bizonyított a tejtermékek(állati fehérje)rákkeltő hatása, a vita akár meddőnek is tekinthető(www.minnet.hu és még sokszáz oldal). Ugyanez a barátom 2010 nyarán egy hajnyírógépet hozott nekem ajándékba, mikor Magyarország területén összefutottunk, azzal, hogy ez a gép ugyan defektes, de én úgyis amolyan ezermester vagyok, biztosan megjavítom magamnak. A jó szándék a fontos és egyszer biztosan meg is javítom azt a ketyerét. Vannak ilyen apró pillanatok, amik csak megerősítik a barátságot. Nekem ez egyik legigazibb barátom, szívből szeretem és ragaszkodom hozzá, az Ő nevét kivételesen nem említem, ha már így elmulattam rajta.

Sok sok Barátot érzek magam mellett és ölelek gondolatban az Ünnepeken. Volt Osztálytársak, Egyetemi kollégák, óvodai és Iskolai Szülőtársak, Fociklub Tagok, Duna TV stáb, Munkatársak, Üzletfelek, Partnerek, Szomszédok, Ismerősök, Facebookosok és Twitteresek, mindebből volt és jelenlegi.

Nagyszerű dolog az Ünnepeken csupán a Családra, Barátokra gondolni. Unokatestvéreim és családjuk sem kivételek, Noémi(gyermekei Dóra, Kálmán) és István. Karácsonykor villámlátogatást is tettünk nagynénimnél, Sári néninél, ahol Isvánnal is összefutottunk.

Tegnap bombaként ért a hír, hogy a 6 éves Dórika, Timi és Kámi második unokatestvére, cukorbeteg. A diagnózist Réka állapította meg, életem első jegyese(Réka valamikor nagyon gyűlölhetett, hátha azóta már ő is tudja, vannak dolgok, amik felettünk zajlanak, szüleinktől vagy a Jóistentől erednek, kell egy kis „amerikai” gondolkodás, hogy az ilyesmit lekezelhesse az ember). Alina, feleségem, azonnal levélbe kezdett, mert ő, nagyon sok gyakorlati esetből, igen jól tudja, mik ennek a betegségnek a kiváltó okai és milyen sürgős lépéseket kell tenni, hogy a gyermekszervezetet visszatérítsük egészséges mivoltába(az inzulinozás csak tüneti kezelés, SOHA nem vezet gyógyuláshoz) . Természetes, hogy most mindenki ennek a drága gyermeknek a sorsát igyekszik jobbítani.

Miközben ünnepelünk, milliók szenvednek rákban és százmilliók betegek, testben, lélekben. Sokan elfelejtik, hogy szervezetünket vezetni lehet, jó vagy rossz irányba. Döbbenetes felismerés, hogy a hagyományos orvosok zöme elszakadt az Élet valóságától és mindent, de mindent a gyógyszerek erejére bíz és három évezredes orvosi kutatás után is könnyedén kijelentik: “ismeretlen betegség”, mint a kapusi 32 éves Ákos esetében is, aki egész testében elzsibbadt és az orvosok üveges szemekkel bámulják. Mintha ő lenne az első ember a Földön aki elzsibbadt. Hol van akkor az ésszerűség, a tapasztalat, a lelki közelség, a szeretet, a szenvedély, valamikor mind-mind az orvosi hitvallás részei. Na és a fejlett technika, a tudomány? Nem szégyellünk az űrben röpködni mindaddig, amíg egyetlen ember is létezik a Földön, akit nem tudunk meggyógyítani?

A jó Isten saját tökéletlen eszközeinket fordítja ellenünk, büntetésül, hogy ezekben jobban hiszünk, mint Őbenne.

Ady Endre (Karácsony) csak egy a sok közül, aki ezt tisztán látja, érti, mondja, figyeljetek oda, Adyra és sok már átszellemült Emberre. „Golgotha nem volna/ Ez a földi élet,/ Egy erő hatná át/ A nagy mindenséget, / Nem volna más vallás, / Nem volna csak ennyi: / Imádni az Istent / És egymást szeretni… „

Reklámok

utikuti névjegye

computer and media engineer, philosoph
Kategória: Philosophy | Közvetlen link a könyvjelzőhöz.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s